Valóban mindegy, hogy kivel? Csak az a lényeg, hogy legyen valaki az ember mellett? Szeretni mindenkit, havonta, évente. Szeretni azt, aki szembe megy veled az utcán egy kis érdeklődést mutatva irányodba? Septiben képes elülni a káprázat a vak szemen. Kit szeretsz ezáltal? Magát az embert ízig vérig, csontig hatolóan vagy szereted azt, hogy “szeretnek”? Rajonganak? A lelked vagy az egod? Ez igaz? Ez valódi? Kétlem.
Azt mondják, rögös út vezet az igaz szerelemhez. Ebben hiszek, de mi van azokkal, akik szállnak virágról virágra avagy ágyról ágyra.
Ez jelenté azt hogy élj a mának? Levetkőzve emberi mivoltukat, csupaszon, állati ösztönökkel felvértezve rohannak bele a hamis illúziókkal átitatott életbe. Én költői hévvel szeretek valakit. Egy embert. Nem többet. Nincs káprázat. Nincs hamis téveszme. Egyet csodálok, ki igaz, kiben oly csodák rejtőznek mind az elméjében, mind a lelkében, amiről ő maga nem hajlandó tudni. Én látom. Az első pillanattól kezdve. Tudod mi ez? Szeretet és egy embert szeretni azt jelenti, hogy olyannak látjuk, amilyennek Isten gondolta..
Szóval nem tudok hinni ebben dexozmában. Hamis és felszínes. Jelentéktelen. Úgy tudom elképzelni az emberiség eme kollektíváját, mint az összetömörült hangyabolyt, ami közé kavicsot hajítanak, majd úgy futnak szerte szét, ahogy a billiárd golyók az első lökés után.
Futnak szerte szét, meggondolatlanul, kétségbeesve. Keresve valamit kint, ami bennük leledzik. Az emberi elvek és az elvekhez való ragaszkodás megtartása, ami kicsit is többre méltat minket, mint állatokat. A semmibe vész. Akiknek elveik vannak, azokról azt gondolják, hogy úgy cipelik teherként magukon az elveikhez való hűséget, minta béklyót húznák maguk után. Tévednek. Ez nem nehéz. Ez nem teher. Egyszerűen így van értelme az életnek. Más leszel mint a többiek. Több leszel. Jobb leszel. Nem ez a célja, ez az eredménye. Hűséges vagy az érzéseidhez, a szerelemhez, a barátsághoz, önmagadhoz. Tudod azt, hogy a szíved mit akar. Különbséget tudsz tenni a között, hogy a társadalom vagy a közeg amiben élsz milyen gondolatokkal árasztja el az elméd és hogy te mit gondolsz. Nem zavarodsz meg semmitől. Különbséget tudsz tenni, mi az érték és mi az ami nem számít. Nem hibáztatsz senkit. Képes vagy nyitott szemmel járni, levéve a szemellenzőt, képes vagy a változásra. A nyitásra, valami sokkal jobbra. Nem bújsz többé a kifogások árnyékába. Nem félsz többé, hogy fájni fog. Nem menekülsz előle. Megéled. Ez egy szakasz. Átmész rajta kínkeservesen megszenvedve, de a végén, mint a szivárvány legvégén, ott lesz a kincsesláda. És aztán könnyebb lesz minden. Az élet, az akadályok, minden. Meggyógyulsz. Belegyógyulsz az életbe. Megérsz az igazságra. Felnősz a szerelemhez.